Címszó: Szöveg:
1 Ács György Ács György (Tápé, 1890. január 29. – Tápé, 1967. június 3.) és felesége Molnár Mária a Csongrád megyei Tápé tánckultúrájának, táncéletének kiemelkedő képviselői voltak. Tánckincsünk régi rétegének egyik legfontosabb típuscsaládját – az ún. ugrós-legényes táncokat – az Alföld keleti-délkeleti részén többnyire az oláhos képviseli. Legszebb, legépebb Csongrád megyei változatait a tápéi népművész-házaspár előadásai nyomán ismerjük. E tánctípus szóló formáját is gazdag, változatos formában járta Ács György. Szívesen tanítottak, és szinte valamennyi színpadi felkérésnek eleget tettek. Gyakran keresték fel őket koreográfusok, néprajzosok, zenetudósok. 1950 májusában kapcsolódtak be a Tápéi Népi Együttes munkájába. Ács György és felesége a hosszú népi együttesi és egyéni szerepléseik során a régi tánchagyomány két legjellemzőbb és leggazdagabb típusát fűzték össze minden előadás alkalmával újraalkotott, rögtönzött kompozícióban: a régi réteghez tartozó oláhost és újabb táncaink reprezentánsát, a lassú és friss csárdást. A kitüntető Népművészet Mestere címet Ács György 1954-ben kapta meg.
Lásd még: táncos egyéniségek, alsó-Tisza-vidéki csárdás, alföldi ugrós.
2 akasztós ritka cigánytánc
3 alföldi ugrós Az ugrós táncok fejlett típusa az Alföld keleti és délkeleti részén ugrós, oláhos, féloláhos, kondástánc és mars néven fordul elő. Az alföldi parasztság körében már nem olyan általános, mint a Dél-Dunántúlon, s főként csak a pásztorok és a volt uradalmi cselédség hagyományában maradt fenn. A szórványos, de mégis nagy területen való következetes előfordulása azonban a tánc korábbi, szélesebb elterjedtségére utal (Szatmár, Nyírség, Szilágy, Bihar, Békés, Csongrád, s néhány adat a Kiskunságból és a Jászságból).
Az alföldi ugróst mindig kanásztáncdallamok kísérik. Leggyakoribb dallamának szövegéről („Az oláhok, az oláhok facipőbe járnak…”) nyerte a tánc egyik nevét is (melyhez hozzájárult a tánc pásztori és erdélyi kapcsolata).
A táncot szabályozatlan szerkezetű szóló férfi- és nyílt összefogódzású páros tánc formákban, valamint férfi menettáncként alkalmazzák. Páros szabályozott formáját a Fekete-Körös völgyéből ismerjük.
Motívumkincse hegyező, ugró, háromlépés, hátravágó, bokázó, légbokázó, ollós, tapsos-csapásoló, földcsapó, térdelő motívumokból áll. Gyakoriak a bővített szerkezetű, olykor páratlan időtartamú motívumok. A heterogén felépítésű, rögtönzött (improvizáció) táncfolyamat egységei a kísérődallamhoz nagymértékben, de még esetlegesen illeszkednek.
A dunántúli ugrósok (dél-dunántúli ugrós) és az erdélyi legényes táncok rokoni kapcsolatában az alföldi ugrós nemcsak területi, hanem formai-strukturális értelemben is átvezető láncszem, mint a köztük elhelyezkedő közepes formai fejlettségű típus. Az alföldi ugrós az erdélyi legényesek kezdetlegesebb típusaihoz (szilágysági figurás, csíki féloláhos, bukovinai ugrós) közvetlenül kapcsolódik. Szoros rokonságban van az alföldi román (ardeleana, lunga) és cigánytáncokkal, valamint a szlovák ún. valah táncréteggel is (a táncnak és dallamának szlovák neve olahski tanec). A 17-18. századi források, említések nyomán (Kájoni, Vietorisz kódex, Esterházy Pál, Károlyi Antal) e táncfajta korábban társadalmilag is szélesebb körű (nemesi-főúri) használata valószínűsíthető.
Lásd még: alsó-Tisza-vidéki csárdás.
4 állatutánzó táncok Többnyire játékos gyermektáncok, illetve közösségi, lakodalmi szórakoztató táncok (lakodalmi táncok). A természeti népek rituális vagy mágikus célú táncaival szemben a magyar nyelvterületen élő állatutánzó táncok – az elhalványult mágikus elemeket tartalmazó rókatánc kivételével – játékos táncok, s formai megjelenésük az egyes állatok viselkedésének, illetve csoportos mozgásának analógiájára épül. A guggolós-ugrós tánctípusok közül elterjedtebb a szarkatánc és a békatánc. A lánctáncok csoportjában pedig legismertebb az állatok haladását utánzó darutánc, kacsatánc és kígyótánc. Országos elterjedésüket a 20. század első feléből is számos adat támasztja alá, sőt egyes típusok regionális élete is jól körülhatárolható (pl. kacsatánc: Békés megye). Előfordulásuk mégis szórványszerű, mivel például a páros táncokhoz hasonló szervességgel a helyi táncrendbe legtöbbször nem épültek be; megjelenésük így alkalmi, járulékos.
Lásd még: dramatikus táncok, csörögi, medvetánc, nyúltánc.
5 allemande [Francia. Jelentése: német tánc (danse allemande). Angolul: alman; olaszul: allemanda.] A 16. században és a barokkban elterjedt vonulós páros tánc (lassú tempójú és vonulós páros táncok), a barokk szvitben a négy alaptánc egyike. Először 1550 körül fordul elő, P. Phalése lantkiadványaiban (Alemanda in: Carmina pro Testudine, 1546/47), Attaingnant-nál (1546-1550) és Susato egy táncgyűjteményében (1551). A korai allemande páros ütemű, közepes tempójú, és gyakran 3/4-es ütemű gyors ugrós tánc követi (recoupe, saltarello). Arbeau szerint (Orchésographie, 1588) az udvari allemande-ot több pár táncolta; két vagy több, gyakran egyenlőtlen ütemszámú részből állt.
A 17. századi francia lantzenében az allemande elveszti dalszerű vonásait és tánckarakterét, ehelyett a dallamvonal szabad fejlesztése és álpolifónia jellemzi (style brisé). Két, olykor szabálytalan ütemszámú részből áll, gyakran mitológiai címet visel, prelúdium jellegű darabként táncok sorát vezeti be.
Allemande-nak neveznek továbbá egy Svábföldön és Svájcban ma is használatos, 3/4-es táncot, amely közel áll a gyors keringőhöz.
Lásd még: német tánc.
6 alsó-Tisza-vidéki csárdás Az Alsó-Tisza-vidékén a néptánckutatás (magyar néptánckutatás) a helyi hagyományban páros táncot kezdő férfi szólót nem talált, de a visszaemlékezések és a csárdás bevezetésének egyes mozzanatai arra engednek következtetni, hogy korábban ezen a területen is létezett verbunk. Az elbeszélések szerint a lányok csak a csárdás megkezdésekor, és csupán a páros tánc időtartamára mehettek be a tánchelyiségül szolgáló kocsmába. Az is előfordult, hogy egy legény kendőjüknél fogva húzta be a lányokat a táncba. Később a lányok már kört alkotva kezdték el táncolni a csárdást, s a legények innen szakították ki őket a páros tánchoz.
A tápéi táncciklus általában két részből, két nótából, a lassúsból és a frissesből állott, a lassú tételt a bokarugózás miatt röszketősnek is nevezték. A lassú csárdás legjellemzőbb összefogódzási módja a szokásos váll-derékfogás volt, a nyitott, páros kézfogás csak a darudübögősben fordult elő. A frissben a nyílt fogásmódok domináltak: egy- és két kézfogás és a párelengedés is általánossá válik. A páros tánc legjellemzőbb motívumai: az egy- és kétlépéses csárdás, zárt forgás és a híres darudübögő. A friss csárdásban gyakoriak voltak a lippentős, helyi tájnyelven fertályosnak, félfertályosnak, vagy tréfásan lyuktágítósnak nevezett figurák, amelyekben a párok a motívum végén mély térhajlításba ereszkedtek.
Lásd még: Tisza menti csárdás.
7 andalgó A népies műtáncok és a balett magyar karaktertáncainak jellegzetes motívuma, változatai gyakoriak a paraszttáncokban is. Az andalgó motívumait először Kilányi Lajos írta le 1845-ben, Szőllősi Szabó Lajos 1840-es évek elején bemutatott Körtáncának (körmagyar) közlésében. A hat szakaszból álló tánc első részének címe is Andalgó.
8 anglaise [Francia. Jelentése: angol. Spanyolul: inglesa.] Többfajta angol eredetű népies tánc neve a 17-18. században. Ide tartozik mindenekelőtt a szűkebb értelemben vett anglaise, többnyire páros ütemű lánctánc kettős sorban, mely egészen a 19. századig népszerű volt, Németországban française-nek („franciának”) is nevezték.
Lásd még: contredanse, écossaise.
9 angol keringő [Angolul: English waltz.] Más elnevezés szerint lassú keringő; 1918 után a boston figuráiból alakult ki, lassú 3/4-es zenére táncolják. A társastánc-versenyek standard táncai közé is felvett formája az 1920-as évek végéig csiszolódott ki. Társastáncként Európában csupán a II. világháborúig kedvelték .
10 apró sergő sergés
11 aratóünnep Az aratás befejezésének megünneplése. A mezőgazdasági hagyománykörnek az egész magyar nyelvterületen ismeretes, látványos közösségi jellegű szokása. Első emlékei a középkorig nyúlnak vissza. Az aratóünnepnek különböző változatai ismeretesek, főbb mozzanataiban azonban országosan megegyezik. Az aratás befejezése után a részesaratók búzakalászból, mezei virágból aratókoszorút kötöttek, ritkábban búzababát és ünnepélyes menetben a földesúr, tiszttartó vagy a gazda elé vitték. A vendégség rendszerint tánccal fejeződött be. A tánccal egybekötött aratószokás egy 1901-es miniszteri felhívás után vált általánossá, főleg nagybirtokos vidékeken. Az egyénileg arató gazda nem rendezett ünnepséget, de a kalákás vagy részesaratásnál rendszerint kalákatánc (taposóbál), kepebál (Felföld) fejezte be az aratást, amelyet gyakran a tarlón tartottak meg. A gazda a munkásokat itallal – gyakran étellel is – megvendégelte.
12 ardeleana; ardelenescu Román tánc-, illetve tánczenei terminológia. Jelentése: erdélyi, erdélyies. Erdélyben és főként határvidékein olyan (férfi-, páros-, vagy kör-)táncok és zenéjük megjelölésére alkalmazzák, amelyek a népi szemlélet szerint erdélyi jellegűek vagy származásúak. Az ardeleana elnevezés a leggyakoribb a Bánátban, Biharban, Szatmárban és Máramarosban, de Moldvában és Munténiában is előfordul.
Bartók az ardeleana megjelölést a hangszeres táncdallamok egy jellegzetes ritmikai csoportjára, a tetrapodikus sorokból álló, többnyire A Ak B Bk felépítésű dallamokra alkalmazta, amely lényegében azonos a rutén-ukrán kolomejka, illetve a magyar kanásztáncdallamok kategóriájával. A román szakirodalomban ardeleana ritmusként emlegetik e dallamkategória dél-erdélyi változataira jellemző 9-10/16-os (2+2+2+3; 2+2+3+3) ritmust is, amely az ún. bolgár ritmusok jellegzetes erdélyi fajtája. Bartók népzenei műveiben számos ardeleana dallamot felhasznált.
13 árgyélus tánc A lakodalmi gyertyás tánc neve néhány Komárom megyei községben (Martos, Naszvad, Komáromszentpéter), a táncot kísérő dal szövege nyomán („Az Árgyélus kismadár nem száll minden ágra…”).
14 átvetős A kelet-magyarországi csárdás egyik jellemző motívuma. Tánc közben a férfi a nőt egyik oldaláról a másikra pördíti, kicsapja. A forgással párosult csalogatás összetevőjeként ismerjük az átvetőst a csárdást megelőző páros táncokból (marosszéki forgatós, învârtita, sedlacka) s a forgatós és a csárdás jegyeit ötvöző mezőségi csárdásból.
15 augmentált Növelt, nagyobbított, bővített. A motívumot alkotó mozdulatok ritmusértékeinek kiszélesítése, többszörösére való növelése az eredeti ritmikai viszonyok megváltozása nélkül. Ellentéte a diminuált.
16 babázás A decsi (sárközi) leánykörtánc lassú lépő részének egyik – a kör ki-be ringó mozgásából származó – elnevezése.
Lásd még: leánykörtáncok, déli leánykarikázók.
17 bábtánc bábtáncoltató betlehemezés
18 bábtáncoltató betlehemezés A bábjáték paraszti formája Magyarországon. A századforduló körül három fő táji típusa volt ismeretes: a Balaton környéki, a felső-Tisza-vidéki és az Esztergom környéki bábtáncoltató betlehemezés; szórványosan más helyeken is előfordult.
A bábtáncoltató betlehemezés színpada templom vagy jászol alakú, a primitív bábokat a bábtáncoltató betlehem alsó részén vágott járatban alulról mozgatják. Szereplői közt megtaláljuk az angyalt, ördögöt, Heródest, kéményseprőt, a halált, a pásztorokat, egy női figurát (neve néha Jutka Marinka) és egy adományokat gyűjtő bábot (dékán, Kismiklós). A bábok mozgását a színpadforma határozza meg: forognak, verekednek, a halál leüti Heródes fejét; néha szövegmondás is kíséri mozgásukat. A bábtáncoltató betlehemezés többnyire élő szereplőkkel előadott betlehemezéssel együtt kerül előadásra.
A magyar bábtáncoltató betlehemezés történeti múltja még nincs felderítve. Sebestyén Gyula középkori eredetűnek tartotta a magyar bábtáncoltató betlehemezést, és úgy vélte, hogy az élő szereplőkkel előadott betlehemes játék is a bábtáncoltató betlehemezésből indul ki; ez azonban nem bizonyítható.
Bábokkal előadott karácsonyi játékot a szomszédos és más európai népek is ismernek, ezek részben laikus játékok, részben vándor hivatásos társulatok előadásában kerültek színpadra. (Érdekes megemlíteni, hogy a vallonoknál is „betlehemes játéknak” nevezték a bábokkal előadott karácsonyi játékot.) Német nyelvterületen rokona a Herodeskasten, a lengyeleknél a szopka, az ukránoknál; fehéroroszoknál a vertep. Az ukrán bábszínpadon a cselekmény két szinten játszódik: a felső részben vallásos tárgyú jelenetek kerülnek előadásra, az alsó szinten pedig „világi” jelenetek.
19 bál A táncalkalmak egyik nagy csoportjának összefoglalása. Elnevezése az olasz ballo, ballare (táncolni) szóból ered, s feltehetően francia–német közvetítéssel jutott Magyarországra. A bálok mindig szervezettek és zártkörűek. Ez ünnepélyességükben és egyéb formaságokban is megnyilvánul: meghívók küldése (bilétes bál), rendezőbizottság (táncrendezés), a tánchely feldíszítése (pl. szüreti tánc), a polgári társastáncok nagyobb szerepe (kontratánc, túrtáncok), a polgári hatást tükröző táncillem. A bálokat rendszerint a naptári év jeles napjain (karácsony, farsang, húsvét, május első vasárnapja, pünkösd, búcsú), nagyobb munkaalkalmak végén (aratás, aratóünnep, szüret) rendezték meg. Katonai bevonulás előtt tartották a regrutabálokat. Zártkörű bálok voltak az úgynevezett páros és nős bálok, amelyekre a legények jegyesükkel, illetve a fiatal és középkorú házasok mentek el. A korcsoportok is szerveztek bálokat, sőt a bálozás ünnepi rendjét egyenesen áthatja a korosztályok szerinti tagolódás. Ezért vannak farsangkor gyermekbálok, serdülőbálok (pulyabál, dudabál), legény- és leánybálok, ahonnan kizárták a külön mulató házasembereket, férjes asszonyokat. Az úgynevezett batyus bálokon a meghívottak batyuba kötött élelemmel jelentek meg, amelyet az éjféli táncszünetben közösen fogyasztottak el. A bálok keretében a társadalmi rétegződés is érvényesült. Foglalkozás szerinti bálok: cselédbál, iparosbál, pásztorbál, tűzoltóbál. Az iparosbálok szokásai a céhes hagyományokhoz kapcsolódtak. A bál elnevezést a táncalkalmak spontán, kötetlenebb formáinál is használják, de azok természetét, lazább keretét, hangulatát jelzője fejezi ki (citerabál, padkaporos bál, szabad bál, taposóbál). A bálokat a 18. században általában bérelt házaknál tartották, később azonban a kocsmák, vendéglők helyiségeiben, sátorral fedett udvarain zajlottak le.
A legnagyobb számú és legváltozatosabb bálokat a legények csoportjai szervezték. Ők gondoskodtak a lányok ünnepélyes meghívásáról, a zenészek felfogadásáról és a bál rendjéről. A bál hagyománya máig eleven.
20 Balázs-járás Balázs-napi (február 3.) adománygyűjtő, köszöntő szokás. A 17. századtól a tanító javadalmának felsorolásában gyakran találkozunk a Balázs-napi koledával, kantációval (Blasiuscantatio), vagyis a Balázs-járással. Rozsnyón 1670-ben a Balázs- és Gergely-napi ajándékot említik, egy galgagutai (Nógrád megye) jegyzőkönyv elmondja, hogy Balázs-napkor a kántornak énekkel kell körüljárnia a falut. Úgy látszik, hogy kezdetben a Balázs-járás alkalmával a tanító tanítványaival járta sorra a falut, majd később már csak a fiúk jártak házról házra, elmondták éneküket, ezután ajándékot kaptak, ez a tanítót illette. A Balázs-járáskor mondott ének legrégibb szövege 1650 tájáról való, amelyet a gyöngyösi Ferenc-rendi kolostor könyvtára egyik kötetének tábla melletti védőlapján találtak. Az 1711-ből származó feljegyzés a „tót mester uraimék által behozatott” Balázs-napi ugrálást említi. A szokás a szlovák nyelvterületen, Cseh- és Morvaországban egyformán elterjedt volt. Csehországban már a 14. századi adatok megemlékeznek róla. Feltehető, hogy morva vagy szlovák közvetítéssel került hozzánk. Nálunk legtovább, körülbelül a 19-20. század fordulójáig főleg a Dunántúlon és az északi területeken gyakorolták. Az Ipoly mentén az iskolában gyülekeztek a fiúgyermekek, onnan indultak és minden házba betértek, ahonnan gyermek járt iskolába. Hosszú vasnyársat is vittek magukkal, amelyet a padlásba szúrtak, majd a nyársvivő körül járva énekelték a gyöngyösi szöveg töredékes változatát. A tanító részére szalonnát, babot, kolbászt, lisztet stb. kaptak. A tanító néhány nap múlva a gyermekeket megvendégelte, ezután dudára táncoltak. Sümegen a balázsjárók hatan voltak: a generális, a püspök, a kapitány, a mester, a diák és a paraszt, s napszálltakor indultak útnak. A Somló vidékén a Balázs-járás az újonc iskolás gyermekek összegyűjtését célozta. Három-négy 10-14 éves fiú – az első püspöki süveggel a fején, a másik csákóval és fakarddal vagy nyárssal, a harmadik kosárral a kapott ajándékok számára – az iskolaköteles gyermekek családjaihoz látogattak. Verset mondtak, majd ajándékot kaptak.


 Első   Előző   Következő   Utolsó   Keresés 
 Rekord: 1-20 / 601   Oldal: #1 / 31 
Címszó: Ács György
Szerző(k): Gombos András
Szerkesztő(k): Kukár Barnabás Manó
Bibliográfia: Felföldi László – Gombos András 2001
Forrás: Népművészet Mesterei egyesített jegyzék
(http://www.studiolum.com/nm/hu/dijazottak.htm)
Megjegyzés(ek):  

Összeállította
Felföldi László, Kukár Barnabás Manó

Munkatársak
Dóka Krisztina, Fügedi János, Karácsony Zoltán, Varga Sándor

DOI: 10.23714/nzntk.ntt.lexikon.hu

(c) Copyright MTA BTK Zenetudományi Intézet 2007-2016.   Minden jog fenntartva.